A kormány célja, hogy a munkahelyek bővítésére fordítható, elsősorban uniós támogatások nagyobb része a következő időszakban a versenyszférában álljanak rendelkezésre, és a kkv szektor fejlesztését segítsék - jelentette ki Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára egy szakmai rendezvényen szerdán Nyíregyházán.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megye száz legnagyobb társas vállalkozásának teljesítményéről készített kiadvány bemutatóján az államtitkár ezzel kapcsolatban jó gyakorlatnak nevezte a kis- és középvállalkozók számára munkahelyteremtésre kiírt 5 milliárd forint értékű pályázatot, amelyre - a várakozásokat meghaladva - mintegy 10,5 milliárd forint támogatási igény érkezett be.

Az elsősorban leghátrányosabb helyzetű régiókban működő vállalkozások munkavállalóként 2,2 millió forintnyi támogatást kaphattak, ezzel a programmal háromezer embert sikerült munkába állítani döntően Szabolcsban, Borsodban, Zala déli részén és Baranyában - hangoztatta az államtitkár.
Czomba Sándor hozzátette: ez a program a jó példa arra, hogy ha a pályázatok jól vannak kiírva és megcélozva, a rendelkezésre álló forrásokat a lehető leghatékonyabban tudják felhasználni a vállalkozások. Az államtitkár ugyanakkor utalt arra, hogy a 900 ezer olyan ember van a munkanélküliek és az inaktívak táborában, akik semmilyen szakképzettséggel nem rendelkeznek.

Ahhoz, hogy ez a bázis ne termelődjön újra, a gyakorlati oktatás fejlesztésére kell helyezni a hangsúlyt - jelezte Czomba Sándor, hozzátéve, hogy ezt célozza a kamarával történő megállapodás, a szakképzési, illetve a szakképzési hozzájárulásról szóló törvény is.

A német duális modellt alapul véve a tervek szerint rövidül, a szakiskolai képzés esetében három évre áll vissza a képzési időtartam, ezt az időszakot tartalommal kell megtölteni - emlékeztetett Czomba Sándor, aki beszédében egyúttal arra kérte a megyei vállalkozások vezetőit, hogy segítsék a kezdeményezés végrehajtását.

Forrás / szerző: MTI

Friss hírek

2012/05/15, 21:08
Babits Mihály Művelődési Ház és Művészetek Háza  Bartal és Rabb Kft.  DEKO-ROZMÁR...
2012/05/15, 12:09
Az Európai Unió 7. Keretprogramja keretében DigiBIC néven a kreatív ipar számára új technológiák...
2012/05/15, 12:03
A Pécsi Tudományegyetem Kutatáshasznosítási és Technológia-transzfer Központja idén ismét megrendezi az...
2012/05/11, 08:21
A pályázatok leadási határideje: 2012. június 7. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság 2011-ben indította...
2012/05/11, 08:13
A Magyar Telekom pályázati felhívása civil szervezetek számára Fenntartható, élhető város és település...