62 alapítványt vizsgál a kormány
2010 július 25. (vasárnap) 09:58


A kormány keddi ülésén úgy döntött, hatvankét alapítvány tevékenységét vizsgálja át, és azok további működésére javaslatot tesz le - mondta Soltész Miklós a szociális, család- és ifjúságügyi államtitkár.
Az alapítványok közül kiemelte a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványt, erről elmondta, hogy a működését felül fogja vizsgálni a kabinet.

Hozzátette azt is, hogy szeptember 30-ig letesznek egy javaslatot a kormány részére, mely azt mutatja, hogyan tudja az üdülési csekk a magyar turizmust, a családokat szolgálni.

Soltész Miklós közölte: a vizsgálatnak arra is ki kell terjednie, hogy az alapítvány miért gondolta azt, hogy négymilliárd forintért egy külön televíziót kell létrehoznia közpénzből.

 

Hírlevél