Mesterséges intelligencia a kreatív iparban: Alkotótárs vagy versenytárs?

Tanulságok a Kreatív Ipari Klaszter minikonferenciájáról

A Budapest Design Week-hez tartozó, DesignPécs keretében megrendezett KIKK Minikonferencia napjaink egyik legégetőbb kérdését járta körbe: vajon az MI alkotótársként segít bennünket, vagy versenytársként áll velünk szemben? És ami még fontosabb – mi lesz a szerzői jogainkkal, ha elkezdünk gépekkel dolgozni?

Az MI már nem jövőbeli sci-fi – itt van, és átformálja a munkánkat a legváltozatosabb módokon. Miközben Európa-szerte zajlik a digitális transzformáció, a magyar kreatív ipar sem maradhat passzív szemlélője ennek a folyamatnak. A minikonferencián a témában érintett szakemberek osztották meg valós tapasztalataikat: hogyan használják az MI-t a mindennapokban, milyen jogi és etikai dilemmákkal szembesülnek, és hol látják a lehetőségeket a kreativitás és technológia határán.

Mert ami biztos: a kreatív ipar jövője az adaptív ellenállóképességben, a közösségi tudásmegosztásban és az együttműködésben rejlik.

Transzformációs szorongás – Az MI kérdőjelei Európában

Az Erasmus+ által finanszírozott CREMEL 2.0 projekt során 6 európai országban, 12 kreatív ágazatban, 64 mélyinterjú keretében vizsgáltuk, hogyan viszonyulnak a kreatív szakemberek a mesterséges intelligencia térnyeréséhez. Az eredmények vegyes képet mutatnak: míg egyesek lelkesen fogadják az új lehetőségeket, mások komoly fenntartásokkal állnak a témakörhöz.

A legnagyobb aggályok között szerepel a veszély az emberi kreatív értékekre és készségekre, a kulturális megőrzés és a technológiai innováció közötti feszültség, valamint az emberi önkifejezés háttérbe szorulásának lehetősége. Egy interjúalany így fogalmazta meg a kérdést: "Hogyan őrizhető meg a kritikus emberi gondolkodás az MI elterjedésével?"

Az MI hatékonyságának öt évre történő előrevetítése során a válaszadók 80%-a (32 fő) jelentős elterjedést vár, míg mindössze 5% gondolja úgy, hogy az MI előretörése alacsony marad. Ez egyértelműen jelzi: a szakma tisztában van azzal, hogy paradigmaváltás előtt állunk.

A szektorok között azonban jelentős megosztottság mutatkozik. A digitálisan "natív" szektorok – mint a design és digitális művészetek, a filmgyártás, a videójátékok és a reklám – természetesebben adaptálják az új technológiát. Ezzel szemben a hagyományosabb, emberközpontú szektorok, mint a kiadók, előadóművészetek és múzeumok, fenntartásokkal élnek az emberi értékek védelmében.

Periférikus integráció – Az együttműködés stratégiája

A CREMEL 2.0 kutatás egyik legfontosabb megállapítása: az MI együttműködő partner, nem pedig helyettesítő. Ez a "periférikus integráció" koncepciója, amely világos határvonalat húz aközött, hogy a kreatív szakemberek mire használják az MI-t, és mire nem.

Az elfogadott területek között szerepelnek az adminisztratív feladatok, a koncepció generálás, a technikai megoldások és javaslatok készítése – de fontos, hogy ezek nem végleges megoldások, hanem kiindulópontok, amelyeket az emberi kreativitás finomít. Ezzel szemben a "core" kreatív folyamatok, a művészi önkifejezés, az emberi autenticitás és a kulturális értékek helyettesítése egyértelműen azon területek közé tartozik, ahol távolságtartással élnek a szakemberek.

Az automatizáltság preferált szintjére vonatkozó felmérés megerősíti ezt a megközelítést: a legtöbben (38%, 18 fő) köztes szintű (3-as érték 5-ös skálán) automatizációt preferálnak, ahol az emberi kontroll és az MI-asszisztencia egyensúlyban van. Csupán 1 fő támogatja a magas szintű (5/5)  automatizációt, ami jól mutatja, hogy a szakma nem kívánja átadni a teljes kontrollt a gépeknek.

Fontos kihívást jelent a generációs szakadék is. A Z generáció természetes befogadással, gyors adaptációval és nyitottsággal közelít az új technológiákhoz, míg az idősebb generáció gyakran ellenállást tanúsít a technológiai változásokkal szemben, aggódik a hagyományos készségek elvesztése miatt, és lassabban adaptál. Ez munkaerő-feszültségekhez, tudástranszfer kihívásokhoz és "filozófiai" nézeteltérésekhez vezethet a szervezeteken belül – amelyek kezelése az egyik legnagyobb kihívás a kreatív vállalkozások számára.

Mi lesz a szerzői jogokkal, ha MI-t használunk?

Amikor MI-eszközt használunk egy kreatív projekt során, ritkán gondolunk arra, mi történik a szerzői jogainkkal. Pedig ez határozza meg, hogy munkánk valóban a miénk marad-e.

A szerzői jog két területet jelent: a személyhez fűződő jogokat (név kapcsolódása a műhöz) és a vagyoni jogokat (másolás, terjesztés engedélyezése). Mindez automatikusan jár, ha a mű egyéni, eredeti jellegű – vagyis az alkotó kreatív döntéseket hozott, amelyek megjelennek a műben.

A szerzői jog azonban nem véd mindent. Egy ötlet, elv vagy tény önmagában nem élvez védelmet – csak a kreatív, egyéni eredeti formába öntött gondolat.

Lehet-e szerző az MI?

A válasz egyértelmű: nem. Az amerikai bíróságok több esetben is tisztázták ezt. A híres Naruto v. Slater ügyben egy makákómajom az Indonéziában dolgozó David Slater fotós kameráját megragadva készített magáról néhány szelfit. A fotós kiadta a képeket, majd jogi vita robbant ki: ki a szerző? A majom, a fotós, vagy senki? A bíróság végül megállapította, hogy állatok nem lehetnek szerzők, mert nem emberek, ezáltal nem lehetnek személyek jogi értelemben sem – így a képek közkincsnek minősülnek, szerzői jogi védelem nélkül.

Ez az eset világos üzenetet hordoz: ha egy majom nem lehet szerző, akkor egy számítógép sem. Az MI eszközök – bármilyen fejlettek is – nem rendelkeznek jogi személyiséggel, nem hozhatnak tudatos, kreatív döntéseket jogi értelemben. Ahol nincs emberi közreműködés az alkotásban, ott nincs szerzői jog.

Ki a szerző, amikor MI-vel dolgozunk?

A válasz attól függ, mennyire emberi a folyamat. A szerzői jog alapja, hogy a műben megjelenjenek a szabad és kreatív emberi döntések. Ahogy a magyar Szerzői Jogi Szakértő Testület fogalmazta: elegendő, ha a produktumban az egyéni jelleg minimuma megnyilvánul, legyen legalább minimális tere az emberi választásnak.

Az MI-alkotás problémája éppen ebben rejlik. Ha a kreatív döntéseket az MI-re delegáljuk, és az MI nem lehet szerző, akkor nem keletkezik szerzői jog. Ez olyan, mintha egy ecset festené magát – az eszköz önmagában nem alkothat. Az MI ebben az esetben pusztán technikai segédeszköz marad, mint egy kamera vagy egy szövegszerkesztő, de a döntő különbség az, hogy míg egy kamera csak rögzíti az emberi döntéseket, az MI képes helyettünk is dönteni.

Van azonban kiút. Ha az MI-generált tartalomra rátesszük saját emberi kreatív munkánkat – utómunkával, finomítással, kompozícióval, szerkesztéssel –, akkor az a rész szerzői műként védett lehet. A kérdés mindig egyedi megítélés tárgya: eléri-e a védelem minimumát az, amit mi, emberként hozzáadtunk? Mennyire érvényesül a munkában a saját látásmódunk, ízlésünk, kreatív döntéseink? Ahol ez kimutatható, ott megalapozott a szerzői jogi védelem.

A promptolás kérdése

Érdemes a fényképezéshez hasonlítani a helyzetet. Mi tesz szerzői művé egy fényképet? A magyar szerzői jogi nagykommentár szerint az egyéni, eredeti jelleg megjelenhet a témaválasztás gondolatiságában, a fotós által elkapott pillanat sajátosságában, a választott beállításban és nézőpontban, vagy a kompozícióhoz alkotó módon használt technikai megoldásokban.

Most képzeljük el ugyanezt MI-vel. Ha részletes promptban megadjuk, hogy személyes és intim portrét szeretnénk egy fiatal nőről, aki egy fapadon ül napfényes parkban, Sony kamerával, 85mm-es lencsével és álomszerű megvilágítással – akkor ki hozta ezeket a kreatív döntéseket? Mi, vagy a Midjourney?

A válasz nem egyértelmű, és a nemzetközi gyakorlat is megosztott. Az amerikai szerzői jogi hivatal az Allan-ügyben megállapította, hogy bár az alkotó körülbelül hatszáz prompton keresztül kísérletezett a végső képig, a döntés szerint a promptra a gép végzi a hagyományos alkotási lépéseket – tehát az ecsetvonások, a színválasztás, a kompozíció finomhangolása mind a gép "munkája" –, ezért nincs szerzői jog. A hivatal érvelése szerint a prompt csak utasítás, de a tényleges megvalósítás már az algoritmus dolga.

Ezzel szemben a pekingi bíróság egy hasonló esetben, ahol az alkotó körülbelül százötven prompton keresztül finomított, másként ítélte meg a helyzetet. A bíróság úgy látta, hogy a komplex, több lépéses, részletes kivitelezési döntéseket tartalmazó prompttal kifejeződik az emberi alkotás, a prompt maga is kreatív tevékenység, amely elegendő szellemi befektetést és egyéni jelleget hordoz ahhoz, hogy szerzői jogot keletkeztessen.

A kérdés tehát az: alkotás-e maga a promptolás? A legfontosabb felismerés talán az, hogy amiben nem mi hozunk döntést, azt az MI hozza meg helyettünk – és ezek a helyettünk hozott döntések nem tartoznak hozzánk jogilag.

Gyakorlati tanácsok

Ha MI-vel dolgozunk és szeretnénk szerzői jogi védelmet:

• Maximalizáljuk az emberi kreatív döntéseinket – ne csak azt mondjuk, hogy "csinálj egy logót", hanem adjuk meg a stílust, színpalettát, hangulatot, és mi válasszuk ki a végső elemeket

• Dokumentáljuk a munkát: hány iteráció, milyen döntések – tartsuk meg a prompt-történetet és a köztes verziókat, hogy bizonyítani tudjuk a kreatív folyamatunkat

• Ne delegáljuk az összes döntést az MI-re – ahol csak tudunk, mi döntsünk: a kompozícióról, a színekről, az arányokról, a végleges kimenetről

• Végezzünk jelentős emberi utómunkát – a generált képet szerkesszük Photoshopban, az MI-szöveget írjuk át saját hangnemünkre, kombináljunk több elemet

• Legyünk transzparensek: jelöljük az MI használatát – ez nemcsak etikus, hanem jogi biztonságot is nyújt, ha később vita merülne fel a mű eredetéről

Konklúzió

Egyelőre nincs egységes európai vagy magyar gyakorlat arra, hogy pontosan hol húzódik a határ az MI-vel készült alkotások szerzői jogi védelmében. Ami biztos: minél több kreatív, emberi döntés szerepel a folyamatban, annál nagyobb az esély a szerzői jogi védelemre.

A CREMEL 2.0 kutatás egyik legfontosabb tanulsága, hogy a kreatív ipar jövője nem az MI elutasításában vagy korlátlan elfogadásában rejlik, hanem a periférikus integrációban – abban, hogy partnerként kezeljük a technológiát, miközben megőrizzük az emberi kreativitás magját. Az MI segíthet az adminisztrációban, a koncepciók generálásában, a technikai megoldásokban, de a végső alkotói döntések, a művészi önkifejezés és a kulturális értékek továbbra is emberiek maradnak.

De ami a legfontosabb: a szabályozás még formálódik. Az AI Act lépéseket tett a fenntartható integráció irányába, de a kreatív iparra specifikus, praktikus jogi iránymutatás még mindig hiányzik. Ez azt jelenti, hogy akik most MI-vel alkotnak, egyben a jövőbeli szabályozás terepét is alakítják – minden döntésükkel, minden perrel, minden vitával. Nem csupán arról van szó tehát, hogy megtanuljuk használni a technológiát, hanem arról is, hogy részesei vagyunk annak a történelmi pillanatnak, amikor a jog és a kreativitás igyekszik lépést tartani az innovációval.

A kérdés nem az, hogy használjunk-e MI-t, hanem az, hogy hogyan használjuk – felelősséggel, tudatosan és emberi kontrollt megtartva.