Két program, egy cél: tudást a pécsi kreatív vállalkozásoknak
- brniproducer
- 10 órával ezelőtt
- 3 perc olvasás
A Kreatív Ipari Klaszter egyszerre két, egymást erősítő programmal áll a régió kreatív vállalkozóinak szolgálatában.

Néha úgy tűnhet, a kreatív, idézőjelben és akár szó szerint “kézműves” munkát önmagában nem értékeli túl jól a piac. Jó ötlet, erős portfólió, hűséges ügyfélkör, de mégis ott marad a kérdés: mi lesz a projekttel egy-öt-tíz év múlva?
A fő kérdés: Hogyan marad versenyképes egy kis kreatív vállalkozás egy olyan környezetben, ahol a technológia, a finanszírozási kérdések és a piaci elvárások gyorsabban változnak, mint ahogy a stúdió kinőheti a kezdeti irodát?
Erre a kérdésre idén két párhuzamos kezdeményezéssel próbálunk reagálni a Klaszternél. Az egyik egy európai konzorcium munkájából kinőtt képzési program, amelynek középpontjában a mesterséges intelligencia áll. A másik egy hazai forrásból induló, komplex kompetenciafejlesztési program a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával, amely a rezilienciától a digitalizáción át a finanszírozásig öleli fel mindazt, amelyre egy kreatív KKV-nak szüksége lehet a mindennapi működésben.
AI-képzés kreatív szakembereknek: tisztánlátás a zaj mögött
A CREMEL 2.0 program az Erasmus+ keretében futó, több európai partnert összefogó projekt, amelynek keretében most egy részletes, magyar nyelvű képzési kézikönyv is elkészült kreatív szakemberek számára. Az AI integrációs kézikönyv és a képzési program nem arról szólnak, hogy mindent is automatizáljunk (még azt is, amit nem érdemes), ugyanakkor arról sem, hogy tartanunk kéne a gépi tudástól. A képzésünk központi filozófiája, hogy megértsük, hogyan működik az AI, miben lehet segítségünkre, és persze mi az, amit nem tud megtenni helyettünk.
A kézikönyv egyik kulcsgondolata a periférikus integráció fogalma: a legtöbb kreatív szervezetnél az AI nem az alkotómunka középpontjában válik hasznossá, hanem annak peremén — az adminisztráción, az ismétlődő feladatokon, az időrabló háttérmunkán. Ha ezeket kivesszük a kezünkből, több idő marad arra, ami valóban emberi értéket teremt.
A projekt keretein belül végzett kutatás eredményei adják a kézikönyv alapját is. A kutatás során többek között fény derült arra, hogy a szakemberek 54%-a mérsékelt felhasználóként viszonyul az AI-hoz: konkrét feladatokra előszeretettel, de a kreatív döntéshozatalba egyelőre nem engedi be. Ez egy átgondolt, értékalapú hozzáállás, amely nem az elmaradottságot, hanem a megfelelő önismeretet tükrözi.
A képzési anyag a Klaszter márciusban indult képzési sorozatának az alapja is egyben. Ha kíváncsi vagy, hogyan illesztheted be az AI-t a saját munkádba anélkül, hogy elveszítenéd az emberi kontrollt, ez egy kiváló kiindulópont lehet Számodra.
Kreatív Ipari Kompetencia Program
A másik programunk más logikával épül, de ugyanazt a problémát célozza: a kreatív vállalkozások sérülékenységét. A Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával induló Kreatív Ipari Kompetencia Program (ÜKFP) három alappilléren nyugszik és idén februártól 2027 januárjáig tart.
Az első a reziliencia és az alapvető üzleti képességek fejlesztése. Nem elvont management-elméletek, hanem konkrét eszközök: üzleti modell kidolgozás, cash-flow tervezés, piackutatás, értékesítési stratégiák. Azok az ismeretek, amelyek nélkül egy kreatív vállalkozás könnyen megkopik az első komoly válságban.
A második pillér az AI és a digitalizáció, ahol az elmúlt években megszerzett friss tudás közvetlen alapanyaggá válik. Az általános digitális érettségből indulunk ki, és vezetjük át a résztvevőket a kreatív iparban valóban alkalmazható eszközök és megközelítések felé: tartalomgenerálás, ügyfélkapcsolat, online értékesítés.
A harmadik a finanszírozás. Pályázati lehetőségek, EU-s és hazai források, alternatív finanszírozási modellek — azok az ajtók, amelyek sokszor nyitva állnak, de nem mindenki számára evidens, hogy pontosan hol is kell kopogtatni.
A program induló vállalkozások és működő KKV-k számára egyaránt nyitott – inkubációval, képzéssel és közvetlen tanácsadással. A Program a Klaszter 20 éves regionális hálózatára és több mint 50 megvalósított projekt tapasztalatára épít, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamarával együttműködve.
Töretlenül a kreatív vállalkozások szolgálatában
Az egyre gyorsabban változó világunkban a problémák nem önálló jelenségek. Egy pécsi fotós, egy kisebb grafikai stúdió vagy egy kulturális szervezet ma egyszerre küzd azzal, hogy megértse, mire tudja használni az AI-t, nem tudja, hogyan nyúljon hozzá egy EU-s pályázathoz, és nem áll erős lábakon az üzleti modellje sem, amelyre a növekedést fel tudná húzni.
A Kreatív Ipari Klaszter egyesületének (Kulturális Innovációs Kompetencia Központ) a neve nem véletlenül tartalmazza a kompetencia- és innováció fogalmakat: célunk egy átfogó tudáshíd szerepkörének betöltése. Ez az a szerep, amelyet most a párhuzamosan futó programjainkkal megpróbálunk ténylegesen betölteni: összehozni a kreatív vállalkozásokat és ellátni őket azzal a gyakorlati tudással, amelyre egyre nagyobb igény mutatkozik.
Ha ezt olvasod kreatív vállalkozóként, szívesen várunk a klaszterünkbe, illetve a programjainkra. A részletekről rendszeresen kommunikálunk Facebook- és LinkedIn-oldalainkon, de érdemes feliratkozni a hírlevelünkre is.





Hozzászólások